Van néhány olyan pillanat, amikor
úgy érzed elveszett minden, ami
fontos Neked, és úgy érzed,
önmagad vesztetted el. Van
néhány olyan perc, amikor
legszívesebben láthatatlanná
válnál és nem néznél semmivel,
senkivel sem szembe. Ilyenkor
elgondolkodsz, mi az értelme
mindennek? Aztán jön valami,
vagy valaki, magával sodor,
magával ragad, lenyűgöz,
ugyanakkor felkavar és mély
érzéseket ébreszt benned. Lehet
ez csupán egy találkozás, egy
érintés, amitől kiráz a hideg, lehet
ez egy csók, lehet ez egy ki nem
mondott szó, lehetnek ezek
érzések, egy kósza
gondolat.....Magadban
megpróbálsz választ adni a
benned felmerülő kérdésekre, de
be kell látnod, nincs értelme
kérdezni, a válaszok benned
vannak. Sodródnod kell, hisz ha
folyton azon agyalsz, mi lesz
neked a legjobb, lehet,
elszalaszthatsz néhány olyan
pillanat, amelyek szebbé tehetnék
az életed. Ha minden elveszett,
akkor is mindig ott a remény,
hogy talán mégis minden jóra
fordul. Előbb, vagy utóbb persze,
de minden rendbe jön. Hisz miért
lennél Te az az ember, aki
boldogtalan kellene, hogy legyen?
Ugyan miért is?
"Én nem leszek ez az ember. Én
boldog leszek!"
El kell ezt hinned! El kell dönteni,
akarod-e, hogy a dolgok jóra
forduljanak, vagy továbbra is
szenvedsz. Ha eldöntöd
magadban, hogy igenis boldog
leszel, akkor azok a pillanatok,
amik majd reményt adnak, azok
fognak éltetni, és elég erőt adnak,
hogy folytasd. Aztán hirtelen a
boldogság kellős közepén találod
magad, és azt kérdezed, hogy
történt ez??? És a szád mosolyra
húzódik, és nevetve gondolsz
majd vissza arra az időre, amikor
még nem hittél a pillanatokban,
amelyek tulajdonképpen
megváltoztatták az életed. A
boldogság mindig akkor jön,
amikor nem várod...
A remény jó dolog, talán a legjobb
a világon, soha ne veszítsd el...